honlap ingyen
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!

 

 

Pártunk ifjúsági szervezetének szolnoki sajtótájékoztatója

Munkáspárti jelölt Rákócziújfalun

Rákócziújfalu kétezres lélekszámú falvacska 12 kilométerre Szolnoktól. A Munkáspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete nagy fába vágta a fejszéjét: Rákócziújfaluban, az időközi polgármester-választáson önálló jelöltet állított Bencsik Mihály személyében. A párt megyei elnöke ebben a faluban született, élnek itt rokonai is. Édesapjára ma is úgy emlékeznek az idősebbek, mint egy rendes, tisztességes parasztemberre.
  A polgármesteri székért öten indultak harcba, szinte mindannyian kötődnek a falu eddigi politikai életéhez, aminek legfrissebb fejleménye volt a régi polgármester lemondása. Bencsik Mihály, mint a falu szülötte, mint munkásember, mint a Munkáspárt egyik vezető személyisége is elindult. Sokan felfigyeltek egy igen fontos jellemzőjére: ő nem vett részt a falu eddigi, vitatott eredményességű vezetésében, nincsenek ügyei, s lehet, hogy éppen ezzel lehet sikert elérni.
  Bármi is történik a választások napján, a Munkáspárt már így is sikert ért el ? hangsúlyozta Thürmer Gyula, a párt elnöke, aki részt vett a kampányzáró gyűlésen. Egy olyan településen indítottunk jelöltet, ahol nincsenek munkáspárti tagok. Sikerült összegyűjteni a kopogtatócédulákat, sikerült megismertetni a faluban Bencsik Mihályt, sikerült eljutni fiatalokhoz is, egyszóval, sikerült gyökeret verni. Ez eredmény, örülni kell neki, és főleg ki kell használni a jövőben. Igen, vissza kell jönnünk, újra találkoznunk kell az emberekkel, és készülni kell az új csatákra ? összegezték a helyiek a tapasztalatokat.

A múlt szerda reggel már a szolnoki polgármesteri hivatalban találta Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét és kísérőit, Bencsik Mihály megyei elnököt és Gulyás László KB-tagot. Szalay Ferenc polgármester régi ismerősként fogadta a pártelnököt, és volt miről beszélni a március 9-ei népszavazás után.
  A délelőtt a szolnoki ipari parkban telt el. A szolnoki Munkáspárt vezetése becsületére legyen mondva, jól sikerült üzemlátogatást szerveztek a BSM Magyarország Kft. üzemébe. Nem a régi üzemlátogatásokra kell gondolni, az már a múlt. A tőkés tulajdonos már nem engedi, hogy az oda látogató politikus a munkásokkal beszélgessen. De egy biztos: a munkások látták, hogy ott van Thürmer Gyula, odaköszöntek, sikerült egy darabot becsempészni a Munkáspártból.
  Délután a pártelnök Rákóczifalván Tóth Lajos polgármesterrel találkozott. Nem maradt el a média sem, a szolnoki televízió, a rákóczifalvai regionális rádió. És még valami. Április 11-én Thürmer Gyula ismét a megyébe megy, ezúttal Kunszentmártonba. A nap pedig egy új programmal zárul majd, ellátogat a Szolnoki Szigligeti Színházba.

A Szabadság egy korábbi számából


Megrendelhető és megvásárolható korlátozott számban az elérhetőségeink menüpontban feltüntetett címeken

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Szavazás

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.